A tegnapi napot emelkedéssel kezdték, mégis mínuszban fejezeték be a vezető amerikai részvényindexek. Ma reggel Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés, Európában mínuszban nyitottak a vezető börzék, azonban napközben az iránykeresésé volt a fő szerep, zárásra pedig szép pluszokat látunk. Délután Amerikában emelkedéssel indult a kereskedés, és azóta tovább tudtak nőni a vezető indexek. A zárás kifejezetten szépre sikeredett, 3% környékén zártak az indexek.
Az ázsiai tőzsdéken reggel határozottabb emelkedés látható, Európa után Amerikában is emelkedéssel indult a nap. A záráshoz közeledve azonban a három nagy amerikai részvényindex esésbe kezdett.
A tegnapi napot végül minimális eséssel zárták a vezető amerikai részvényindexek, miután nőttek a Fed agresszív kamatemelésével kapcsolatos várakozások. Ma némi iránykeresést követően végül kifejezetten jó hangulatban a telt a nap Európában, a vártnál jobb kiskereskedési adatokat, illetve a Citigroup erős számait követően pedig Amerikában is jelentős pluszban zártak a vezető részvényindexek.
Akár 1%-ponttal is emelheti a következő kamatdöntő ülésen az irányadó ráta célsávját a Fed, legalábbis a váratlanul tovább gyorsuló infláció és egyes jegybankárok megszólalása alapján ez nem zárható ki. Ezen aggodalak a csütörtöki kereskedésben a nyitás körül nagyobb esést okoztak, de aztán ebből a nap végére lényegébe szépen felálltak az indexek.
Az elmúlt két nap esése után tovább nőtt a nyomás a vezető részvényindexeken, miután Amerikából a vártnál sokkal rosszabb inflációs adatok érkeztek. Európában jelentősen elromlott a hangulat, és Amerikában is komoly mínuszban nyitottak a vezető részvényindexek. A késő délutáni órákban kezdtek megnyugodni a kedélyek az amerikai tőzsdéken, de a napot végül csökkenéssel fejezték be a vezető indexek.
Hétfőn nagyobb elmozdulás nélkül, de mínuszban indították a hetet a vezető börzék Európában és Amerikában egyaránt. Ma mérsékelt emelkedéssel fejezték be a kereskedést az irányadó európai tőzsdék, a magyar részvénypiacon azonban komolyabb esés bontakozott ki. Az amerikai tőzsdéken kivárás látszott egész nap a holnapi amerikai inflációs adatok és a negyedéves gyorsjelentési szezon beindulása előtt, de a kereskedés utolsó órájában lefordultak az indexek.
A pénteki kereskedés szerény mértékű erősödést hozott a vezető nyugat-európai részvénypiacokon és a magyar tőzsdén egyaránt. A gyenge kezdést követően a vevők ragadták magukhoz az irányítást a tengerentúlon is. A vezető amerikai részvényindexek eltérően teljesítettek pénteken azt követően, hogy kedvező hírek érkeztek az Egyesült Államok munkaerőpiacáról. A várt 268 ezer fővel szemben 372 ezer fővel bővült júniusban a nem-mezőgazdasági új munkahelyek száma, míg a munkanélküliségi ráta a várt 3,6%-on stagnált a tengerentúlon.
„Ez az a befektetés, amivel szinte lehetetlen volt nem pénzt keresni…” – írtuk még fél éve a hazai részvényalapokról szóló éves összefoglalónkban. Az elmúlt félévben azonban nagyot fordult a kocka, ez a mondat most inkább úgy hangzana, hogy „ez az a befektetés, amivel szinte lehetetlen volt pénzt keresni”. Csodálkozni mondjuk nem kell, az év első felében szinte a világ összes tőzsdéje siralmasan teljesített, ez pedig rányomta bélyegét a hazai részvényalapok hozamaira is. A féléves hozamokat nézve mindössze négy olyan forintos sorozat volt, amely 10% felett hozott, összesen pedig 9 olyan alap, amely nulla százalék felett teljesített. Szerencsére (vagy sajnos?), még nincs vége az évnek.
Tegnap egyaránt pluszban zártak az amerikai és európai részvényindexek, az ázsiai tőzsdéken reggel felemás volt a hangulat, Európában tegnaphoz hasonlóan ma is folytatódott az emelkedés, ahogy Amerikában is kitartott a jó hangulat egészen a zárásig. Makro fronton az EKB legutóbbi ülésének jegyzőkönyve érkezett ma, míg Amerikában a magánszektor foglalkoztatására vonatkozó ADP-adat jelent meg.
Tegnap vegyesen alakult a nap a nemzetközi börzéken, amíg Európa komoly mínuszban zárt, addig Amerikában inkább stagnáltak a részvényindexek, egyedüli kivétel a Nasdaq volt. Ma reggel estek az ázsiai tőzsdék, Európában viszont emelkednek a tőzsdék, Amerikában stagnálással indult, és mérsékelt emelkedéssel zárult a Fed-jegyzőkönyvvel fűszerezett szerdai kereskedés.
Aki a tőzsdék esésére játszott idén, vagyis shortolta a piacot, az nagyot tudott kaszálni egyes szektorokon. A növekedési részvényeket a kamatemelési félelmek miatt például csúnyan megbüntették a befektetők, de lényegében az első félévben csak az energiaszektor tudott emelkedni (ha az S&P 500 alindexeit nézzük), viszont az elmúlt hetekben a recessziós félelmek miatt már ezeket a papírokat is csúnyán elkezdték adni. Persze már jó ideje azt találgatják a befektetők, hogy mikor lehet vége az esésnek, és most a bikák kaphatnak is egy kis muníciót, hiszen az amerikai tőzsdéken a shortolt részvények volumene jelentős lassulást mutatott a múlt hónapban, vagyis mostanra jóval kesebben lettek, aki hajlandó agresszíven fogadni a további esésre.
A recessziótól való félelem továbbra is jelentős ingadozásokat és bizonytalanságot okoz a globális részvénypiacokon, ma éppen lefelé vették az irányt a vezető börzék Európában, miközben az euró 19 éves mélypontra esett a dollárral szemben, a forint pedig mindkét vezető devizával szemben esik ma. Az MNB múlt heti kamatemelése, a monetáris eszköztár egyszerűbbé tétele, illetve a szigorú hangnem úgy tűnik, hogy csak átmenetileg erősítették a forintot, a befektetőket továbbra is aggasztják a magyar gazdaságpolitikával kapcsolatos bizonytalanságok (EU-vita az uniós forrásokról, kivetett különadók, rendeleti kormányzás), illetve a nagy folyó fizetési mérleghiány, amit csak súlyosbít a gyenge forint és a magas energiaár környezet és mindez együtt helyez nyomást a forint árfolyamára. A központi bankok a növekvő infláció megfékezése érdekében egyre szigorítják a monetáris politikáikat, ezzel kapcsolatban holnap érkezik majd egy fontos adat, a Fed legutóbbi ülésének jegyzőkönyve adhat további iránymutatást az amerikai jegybank továbbiakban várható lépéseiről. A tengerentúli tőzsdéken is eséssel indult a nap, zárására viszont sikerült szépíteni, a legnagyobb erősödést a Nasdaq produkálta.
A hét első napján az iránykeresésé lehet a főszerep, Ázsiában vegyes a hangulat, Európában jó hangulatban indult a kereskedés, az amerikai tőzsdék ma Függetlenség Napja miatt zárva tartanak.
Tegnap mínuszban zártak a vezető amerikai részvényindexek, az esés ma úgy nézett ki tovább folytatódik, az európai tőzsdéken azonban a nyitást követően némileg javult a hangulat, és Amerikában sem láthatunk nagy elmozdulást.
Tegnap vegyesen zártak a vezető amerikai részvényindexek, ma reggel azonban gyorsulni látszik az esés, a mérsékelt ázsiai elmozdulások után jelentősnek mondható mínuszokkal indult a nap Európában. A nap végére fokozódott az esés, az USA-ban pedig 1970 óta nem volt olyan rossz első félév, mint most.
A tegnapi napot jelentős mínuszban zárták a vezető amerikai részvényindexek. Az esés folytatódott: az ázsiai tőzsdék után az európai és amerikai börzék is mínuszban nyitottak, a hangulatromlás betudható a vártnál rosszabb fogyasztói bizalmi index adatoknak. Végül az amerikai indexek vegyesen zártak.
Mérsékelt elmozdulással zártak tegnap a vezető amerikai részvényindexek. Az ázsiai tőzsdék ma reggel emelkedtek, és Európában is jó hangulatban telik a kereskedés, szintén pluszban nyitottak a vezető amerikai részvényindexek is, napközben viszont már mínuszokat látunk. Az esti órákra aztán a mínuszok tovább híztak, a zárás pedig egészen csúnya lett.
Mostanában ritkának mondható emelkedő hetet zártak az amerikai tőzsdék múlt héten, miután némiképp enyhültek a befektetők kamatemelésekkel kapcsolatos várakozásai. A pozitív momentum úgy tűnt, hogy ezen a héten is kitart, hiszen az európai tőzsdéken emelkedéssel indult a nap, azonban a nyitástól távolodva elkezdték visszaadni a korai emelkedés egy részét a vezető indexek, és végül vegyes lett a zárás. Az USA-ban is átmenetileg bizonytalanság jellemezte a tőzsdéket, de itt végül mínuszban zártak az indexek.
A reggel iránykereséssel indult az európai tőzsdéken, a nap során azonban egyre jobban erősödtek a vezető börzék, a jó hangulat a zárásra is kitartott. A csütörtöki naphoz hasonlóan folytatódott az emelkedés a tengerentúlon is, az amerikai indexek végül 3% feletti pluszban zártak.